A kevesebb több

Szerkezeti válaszok a hulladék csökkentésére

A hulladékok keletkezése a termelési mintázatok és fogyasztási szokásaink függvénye. Mihelyst eltávolodik egymástól a termelés és a fogyasztás (globalizáció, központosított termelés és kereskedelem), szükségessé válik, hogy a termékeket csomagolva juttassuk el a fogyasztóhoz. Így határozza meg ez a szerkezet a hulladék mennyiségét is. A csomagolásból pedig törvényszerűen hulladék válik, amit jó esetben anyagában újrahasznosítunk.

A fogyasztási cikkek előállítása is rengeteg hulladékkal jár a gyártási folyamat során, így minél több árut vásárolunk, annál több hulladékot termelünk közvetve is.

Földünk sok millió év alatt felhalmozott erőforrásait, az energiahordozókat és a nyersanyagokat fogyasztásunkkal, ezzel az egyirányú folyamattal lassan kihordjuk a szeméttelepre.

Hulladéktermelésünk csökkentésére többféle lehetőségünk van: fogyaszthatunk kevesebbet szerényebb életvitel mellett, választhatunk olyan termékeket, melyek nem, vagy alig vannak csomagolva, illetve termelhetünk élelmiszert saját magunk is. Ne engedjünk a hirtelen jött (impulzív) vásárlási ötleteknek és keressük a tartós termékeket, melyek hosszan szolgálhatnak bennünket!

A gazdaság területén is vannak lehetőségek a hulladék megelőzésre. Léteznek már ún. körbe kapcsolt termelési folyamatok, melyekben az egyes szakaszok más szakaszok hulladékát használják fel nyersanyagként. Ilyen intelligens tervezéssel szinte elérhető a zéró hulladék kibocsátás.

Olvasnivaló:
HUMUSZ SZÖVETSÉG, életmódminták, tippek a hulladék minimalizálására
ÖKOPACK, hírek, jó tanácsok a csomagolás és hulladékgazdálkodás háza tájáról
ZÉRÓ HULLADÉK otthon, lehetséges ez?, cikk
A KEVESEBB TÖBB, Hasznos gondolatok az alumínium, a pamut és a lítium hulladék gyűjtéséről és újrahasznosításáról, kiadvány